Nyilván csekély tökéletességgel tudom körülírni az ausztrálokat, elkerülhetetlen az általánosítás. A társadalom vertikális szegregációja kis szórással megfeleltethető horizontálisan is, úgy élnek ahol laknak és ott laknak, ahogy élnek.

Ahogy Sydney a falvak városa, úgy minden suburb külön univerzum. A partokon többségben vannak a kigyúrt, jólfésült, napbarnított csávók hónuk alatt deszkával, kisportolt, jó seggű csajok, testre illeszkedő biciklis sortban. A déli és nyugati környékeken elhízott őslakosok és új-őslakosok, a belvárosban tökegyforma öltönyös fazonok és kiskosztümös picsák, folyton papucsban csoszogó ázsiaiak, és a kivarrt tengerészmaradványok. Jól kivehető kaszt a rögbi (és egyéb sport) drukker, a futócipős, kockásinges, kékfarmeres családapák, elhízott feleségeikkel, aztán az amerikaira maszkírozott nők és férfiak tömkelege. Fejről olvasod a skót, ír, angol és egyéb nemzet génhordozóit, fekete bőrű nagyon kevés van, az afrikai bevándorló hullám ezt a kontinenst elkerülte nem úgy, mint Európát. Ellenben Ázsia minden szegletéről markáns kommünék vannak, saját nyelvű orvosi rendelőkkel, boltokkal, taxikkal, satöbbikkel. Ezek nagysága, nemzetük népességével jellemezhető, így a sorrend kínai, japán, koreai, indonéz, thai, egyéb.

A szombat esti jellemzők külön bekezdést érdemelnek, Pyrmontban tökéletesen megfigyelhetem azokat, akiket otthon sem tudsz megérteni: bemennek a legközelebbi kocsmába, leisszák magukat, az értelmes időtöltés minden formáját kerülve. Már délután hatkor startolnak, éjfélre totál, a kocsmák kikövezett falain (mert mindegyik ilyen) megjelenik egy-egy hányás. Talán pont emiatt háromkor minden bezár, kivéve persze az oxford street és newtown egységeit. Jól kivehető a harmincas korosztály: férfiak világos ingben, sötét pantallóban, övvel, esetleg nyakkendővel, de ne legyen tévhit, a ruha mögött nem kis állatok rejtőznek. A nők koktél-kurvának öltöznek, nagyon rövid, fekete vagy sötét hálóing, a csöcsök ugrálnak, a lábakon pedig valami ordenáré, randa magas sarkú találmány van, amiben természetesen nem tudnak mozdulni, ezért utcán és szórakozóhelyen is csak a kezükben látod. A fiatalabb lánykák nagy részének vastag combozata és nagy keblei vannak (ahogy angliában is) a ruházatuk megegyezik az idősebb koktélkurvákéval, csak világosabb színűek és nem ritka az angyalszárny (nem elírás) vagy a fasztudjahogyan fejhez rögzített glória, esetleg egyéb villogó kiegészítő alkalmatosság. A verseny itt arról szól, ki tud még rondább lenni.

  
Van a művész típus, kommunista ruhákat hord (che!), hagyja elburjánzani az arcszőrzetét, és oldszkúl írógépet csettegtet, mert sokkal menőbb így kávét inni. A festészet (amihez a legkevésbé értek) valahogy megtalálta itt a helyét, talán mert a művészek nagyon egyszerűen megélnek abból, hogy kibaszkodják az utcára az összecsapott opera látképeket, a hülyéi meg hordják haza a nappaliba. Három egyetem foglalkozik ilyen jellegű képzéssel, rengeteg az ingyenes galéria, és a street art is burjánzik.

Dubstep ügyben igazán nem lehet panaszkodni, csak a múlt héten volt olyan kínálat, hogy Cottie meg Lofeah, és akkor ez csak kettő hely. Az indie itt is trendi, a csávó persze nem tudja mi az, csak az osztálytársa is faszhozsimuló gatyában, falatcipőben, meg kinyújtott nyakú polóban nyomul, de hát így megy ez mindenhol. Egyébként tegnapelőtt voltam három színpados indie és crossover koncerten, meg akartam tapasztalni a helyi bandákat (pandákat > tibor). Mit mondjak, üzenetet nem kaptam, de zeneileg nagyon felkészült pandák voltak, és nagyon nyájas a látvány, ahogy a metálosok szupportálták a nyikhajokat, de a terem a diszkózenével kellett a teljes boldogságukhoz, és végül mindenki ott kötött ki. Azt hiszem itt valami olyasmi zajlik, hogy oké, legyünk különbözőek, de azért még se. Feladták a leckét.

A suliban összefutottam egy koreai hangmérnökkel, aki olyan bandáknak kevert, mint a Dream Theater, Metallica, Megadeth. Őrült fanatikus, de nem bánom, ahogy azt sem, hogy a következő hetekben valószínűleg sok-sok délutánt fogok a lakásán tölteni, elveszve a VST-k és a Cubase kártékony, ám számomra hasznos világában…