Annak ellenére, hogy itthon töltöttem az estét, nem jelenti azt, hogy nem vagyok részeg. Tegnap húzós nap volt, reggel Bondi és Maruda közötti sétányra szervezett kiállítást csodáltuk meg, kiosztották a teszteket, és megkérdezték újból, hogy tulajdonképpen ki a fasz vagyok. Hazaesés, ebéd/vacsorafőzés Mattia-val, és már szemközt is köptük az estét.
Sandra búcsúztatójára csak éjfélre értem oda, vártak az ölelések, a részeg őszinte lányok. Marti (illetve Alvaro, de ő lelépett) zsebéből előkerült némi kábítószer, nem az. Indulás az Oxford street-re, sehova nem engednek be, csak egy leszbikus klubba, ahol még a kidobók is százkilós nők, a cigizőben találkozás az ausztrállal, aki kitárulkozik negatív véleményével hazájáról, amit nyilván tudok, de nem töröm le a lelkesedését. Járt mindenfelé, Magyarországon is, volt miről értekezni. Reggel hatkor estem haza, könnyesre röhögtem magam Pablo-val, aki nagyon felhúzza magát, ha nem tud kifejezni valamit rendeltetésszerűen, én meg a hiányommal küzdök, a tettvágy fokozódik, a képességeim csúcsfokon, önbizalom a helyén, de akkor is funkless time.
Beszéltem a feleimmel, nincs sok jó hírük. Csak egy valaki menthet meg, hogy mennyire képzelem ezt be, az majd szűk két hónap múlva kiderül. November 16, Zéland, egy hetem lesz eldönteni, hogy maradok és feladom az itteni lakást, vagy nem. A francia útitárs pedig.
