Felfordul a harwood lane-i lakás. Este hét óra, a japán lakótársam braziljának búcsúztatójára ülünk össze, holnap reggel indul Sao Paolóba, Hikari pedig a családdal fut össze északon, Cairns városában. André remek fickó, sokat lógott nálunk, nyílt, egyenes ember, semmi csavar, semmi komplexitás, nem keres, ő talál. Hikari a huszonéves Nagoya-i lány, aki azután sem ért túl sokat a világból, hogy nagyjából körbeutazta, de ő kérdezi a legaranyosabban: „why?”.
A kínai hárpia, anyánk, ördögünk, szerencsétlen zárkózott beteg, aki egyébként a tulajdonos rokona, ránkparancsolta a megálljt, be kellett rekeszteni a brazil áldást (egy brazil = húsz brazil, de ezt már írtam), pizza, bor elfogyott, nem volt vesztenivaló, irány a hátizsákosok helyi temploma, mesés illeszkedés, ott futnak össze a népek, ahol a város két ütőere, pitt és george találkozik. Álmos hazaérkezés, másnapos reggel, tudjuk sok a dolog, zárul a teszthét a központban, este az iráni lakótárs születésnapja. Reggel fél nyolckor szoktam felkelni, meglepődtem Hikari, akkor még ottfelejtettnek vélt bőröndjén, nem volt idő érdeklődni, vár Kerstin a dolgozatokkal, Enrico a poénos fasizmusával, a két brazil angyal a mosolyával, Pavel az idióta röhögésével, Shuba – az új indiai teremtárs – a büdösségével, a végtelen spanyol és persze a délután, „miértnemmaradszittszociológiáttanulni” Helen, a mentorom, akadémiai értekezéseivel.
Órák után ezúttal nem olvasni, hanem haza indultam, Mattia fogadott hozzá méltatlan komorsággal, a bőrönd nem véletlenül maradt itt, Hikari váratlan hívást kapott, meghalt az édesapja. Helyzetben nem szarozik az ember, eltűnik az értetlenkedés, marad a kötelesség, jegyfoglalás, kikísérés, könnyezés. Nem fogjuk látni többet. Visszajöttünk Mattiaval, felraktuk Burialt, nem volt mit tenni, hát kitakarítottunk, aztán nekiálltunk masszívan inni. Megérkezett Saman, megültük az öregségét - amennyire meglehetett - aztán elzavartuk, bár annyira nem is kellett, olyan jellegű élete van zündejben, amit nem nagyon tudna megosztani velünk…
Saman szarik az iszlámra, Hikari a buddhizmusra, mi európaiak megvetjük a szánalmas, hazug katolicizmusunkat, szarunk a pocsék vezetőinkre, az elbaszott családjainkra, a pitiáner dolgunkra a világban, egy valamire nem: az emberségre. Viszlát Hikari.
